Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült.
Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az
Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy
körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De
anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen
senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre
atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a
szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki
pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és
magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat,
és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki
csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből?
Hiszen nyilván az Úr van vele.” A gyermek pedig növekedett, lélekben
erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan
fel nem lépett.
Lk 1,57-66. 80
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése